Skip to main content

HÁROM DUNAÚJVÁROSI ÓVODA LEVEGŐJE LETT TISZTÁBB

a Hamburger Hungária új társadalmi szerepvállalási programjának köszönhetően

A Prinzhorn Group cégkultúrájának fókuszában a környezet mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az ember. A cégcsoport, jelentős munkáltatóként a lehető legtöbbet igyekszik visszaadni gyárai helyi közösségeinek, különös figyelmet szentelve a jövő generáció minőségi nevelésére. Ennek jegyében a Hamburger Hungária elkötelezte magát, hogy hatékonyabban támogatja Dunaújváros és térsége általános- és közép-iskoláit, óvodáit, bölcsödéit.

A vállalat 2020 nyarán elindította A JÖVŐ NEMZEDÉKÉRTelnevezésű patronálási programjáta környék oktatási intézményeinek fejlesztése érdekében. A támogatási sorozat megvalósítását az oktatási intézményekszámossága miatt éves rendszerességgel több ütemben, meghívásos alapon végzi, mivel célja, hogy hosszú távon minden intézmény arányosan részesedhessen a rendelkezésre bocsátott támogatási keretből.

A sorozat első etapjában, az idei évben elsősorban a munkavállalókon keresztül érkezett beszerzési, felújítási javaslatok kerültek befogadásra.

A járványhelyzetre tekintettel a legtöbb igényt a higiénikus körülmények kialakítására vonatkozóan nyújtották be az oktatási intézmények. Legelsőként a legkisebbek örülhettek a társaság támogatásának. Mire megkezdődött az idei nevelési év, három dunaújvárosi óvoda levegője lett tisztább a társaság által rendelkezésre bocsátott légkondicionáló berendezéseknek és ózonos generátoroknak köszönhetően. 

Bízunk benne, hogy a Hamburger Hungária által életre keltett JÖVŐ NEMZEDÉKÉRT Program hatékonyan hozzá tud járulni a gyermekek minél eredményesebb neveléséhez, ezáltal maradandóan segítve Dunaújváros és környéke lakosságát.

Honlapunkon folyamatosan beszámolunk majd támogatási sorozatunk további eredményeiről.