Skip to main content
Local Hungary

Elérte legmagasabb pontját az új tüzelőanyag előkészítő üzem

Bokréta ünnepség

2022. június 23-án bokrétaavató ünnepség keretében köszönte meg a Hamburger Hungária vezetősége a nemzetközi tervező csapat, a helyi kivitelezők és alvállalkozóik, valamint a vállalati projekt tagok eddigi munkáját, mellyel egy újabb, jelentős környezetvédelmi beruházást valósítanak meg a dunaújvárosi telephelyen.

A 40 millió euró értékű, évi 100 ezer tonna kapacitású tüzelőanyag előkészítő projekt első kivitelezési mérföldkövét – az épület legmagasabb pontjának elérését -  látványos előadással, hasznos szakmai beszélgetésekkel és nem utolsó sorban jóízű ebéddel ünnepelte a vállalat. 

Bencs Attila, a Hamburger Hungária ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében többek között beszámolt a beruházás környezetvédelmi céljairól:

„ Jelen üzem felépítésével az erőművünkben annyival több másodlagos tüzelőanyagot használunk fel, aminek fűtőértéke Dunaújváros és környéke fűtéséhez és melegvíz ellátásához elegendő földgáznak felel meg. Összességében olyan mértékben csökkentjük továbbá a széndioxid kibocsátást, ami megegyezik Dunaújváros és környéke teljes járműparkjának emissziójával   Az új üzem jól szolgálja a fenntarthatóság ügyét is, mivel az itt előkészített hulladékok energetikai hasznosításra kerülnek ahelyett, hogy  hulladéklerakókba temetnék azokat. ”

A kivitelezési munkálatok 2021 szeptemberében kezdődtek, az üzembehelyezést 2023 januárjára tervezik. Az új létesítmény több munkahelyet is teremt a térségben.

Uwe Amann úr, a cégcsoport papírgyártási üzletágának (Hamburger Containerboard) vezetője  köszönetet mondott annak a 16 vállalatnak és dolgozóiknak, akik az energiaválság és az ukrán-orosz háború okozta építőanyag ellátási gondok ellenére, valamint az időjárási viszontagságokkal dacolva, fegyelmezetten tartották a kivitelezési ütemtervet.

Mint említették, a cégcsoport alapelveinek megfelelően a Hamburger Hungária a múltban és a jövőben is előnyben részesíti a telephelye közelében működő vállalkozásokat. Ebből adódóan sok dunaújvárosi ismerős arcot köszönthettek a meghívott közreműködő építőipari cégek vezetői között.